Időnként megindító nyomon követni, amikor valaki maga mögött hagyja testi és lelki kínjait, ami fogva tartotta.
A fiatal nő inkább lánykának tűnt, amikor besétált hozzám egy nyílt napon. Sebezhetőnek és törékenynek tűnt. Zárkózott volt. Eleinte inkább csak csendben figyelt, mert szemlátomást nem viselte jól a csevegést. A csikung órákra járva csak két hónappal később mesélte el, hogy lelki sebeit a teste hogyan sírja el. Rendszeresen vérzett a női ciklus napjain túl is.
Orvosa végül eltiltotta azoktól a dinamikus mozgásoktól, amelyekből korábban erőt meríthetett.
A csikungot választotta helyette, nem azért, hogy gyógyuljon, és már nem azért, hogy kapaszkodjon... Egyszerűen csak saját csendjében ráérzett a gyakorlás ajándékára. Szinte minden nap gyakorolt lelkesen és az élmények megnyílásra késztették.
2 hónap után teste megváltozott. Vérzése rendeződött. A változás pedig áthatotta élete minden területét.Azóta is gyakorol rendületlenül. Nőisége mostanra már nem egy törékeny virág. Sokkal inkább egy virágzó fa. S ahogy ő változott belül, kívül az élete is átalakult. Társra lelt. Új munkát talált. Kreativitása még intenzívebbé vált.
Alig telt el egy év.
És csak gyakorol és gyakorol... Nem az élet helyett, mert azt éli örömmel, bátrabban és intenzívebben, mint valaha. Én pedig csendben figyelem őt és az élet benne tükröződő szépségét.