A korábbi írásaim túlságosan "politikailag korrektek" voltak. Azt gondoltam, hogy csak nehogy félreértsenek, csak nehogy megbántódjanak, de most már nem szeretnék finomkodni.
Az utóbbi hónapokban csendesen figyeltem és gondolkodtam dolgokon, amíg belém hasított egy felismerés. Veszélybe került egy elképesztően fontos emberi érték, amitől világunk megtelik örömteli kapcsolatokkal, odafigyeléssel, amitől a föld gyógyító, építő, erőt adó hellyé válik. Ez az alapérték az empátia. Az együttérzés helyét elfoglalta a közöny, az elutasítás és a félelem. Világunk ebben a pillanatban is, amikor ezt az írást olvasod, éppen egy spirálon pörög lefelé: egyre többen érzik úgy, hogy az empátia egy ismeretlen ember felé veszélyes, mert kihasználni vagy bántani fognak. Amikor beszélgetek emberekkel, előbb-utóbb kiderül a közös tapasztalat, hogy amikor a kisujjukat nyújtották, valaki megpróbálta az egész karjukat letépni. Elmesélik történeteiket, ahogy a jóindulatukkal visszaéltek.
Ugye neked is van ilyen történeted?
Rémálom egy olyan világban élni, ahol a félelem, az elutasítás és a közöny uralkodik. Csak egy ilyen világban történhet meg, hogy egy tömött buszon valakire rátámadnak és senki nem segít neki. Ez velem is megtörtént, amikor a buszon üldögélve váratlanul nekem esett egy őrült, zavart tekintetű harmincas nő. Szidalmazni kezdett, majd többször dühödten rátaposott a lábamra és próbált megütni. A körülöttem lévők belül talán szurkoltak nekem, de senki nem tett semmit. Néma csöndben utaztak tovább a buszon. A történtekben nem a támadás volt a legszörnyűbb, hanem a közöny, hogy senki nem állt ki mellettem.
Ez az élmény és a megfigyelés, hogy az emberek mennyire nem törődnek egymással, válaszút elé állított. Elfogadjam-e, hogy az empátia börtönbe került és csak falak között gyakorolható? Elfogadjam, hogy a szeretteink szűk körén túl a világ olyan hellyé vált, amiben farkastörvények uralkodnak és készüljek fel arra, hogy magára hagyjuk egymást, ha baj van?
Nem!
Nem fogok kérget növeszteni és nem zárom börtönbe az empátiát. Az elmúlt hónapok csendjében találtam módot arra, hogy a világ változzon és visszataláljunk az emberségünk alapjaihoz. Igenis képesek vagyunk kiszorítani a közönyt és a félelmet anélkül, hogy az együttérzés veszélybe sodorna bennünket.
Van mód a változásra, de te is kellesz hozzá, mert minél többen vagyunk, annál nagyobb hatásunk van a világra.
A VÁLTOZÁS 4 LÉPÉSE
Ne nyugodj bele, hogy a világ ilyen és kész, mert a világ te vagy. Csepp a tengerben? Igen! Tenger nem létezhet cseppek nélkül. Te is, én is azok vagyunk.
Állítsd helyre az önbecsülésed! Az önbecsülés azt jelenti, hogy a te szükségleteid ugyanolyan fontosak, mint bárki másé. Gyengeségeidre hajtóerőként tekintesz, így másokban sem fogod elítélni azokat. Minél erősebb az önbecsülésed, annál mélyebb együttérzésre leszel képes anélkül, hogy áldozattá válnál.
Cselekedj! Ha már értékként tekintesz a hiányosságaidra és ritkábban ítélsz el másokat, kezdd el mindennapi helyzetekben gyakorolni az empátiát ismeretlenekkel is! Legyen például két kedves, együttérző mondatod a kimerült pénztáros hölgynek! Kezeld kevesebb indulattal és több határozottsággal a bosszantó helyzeteket! Ha történik valami váratlan, magabiztosan és nyugodtan cselekedj!
Válj példaképpé környezeted számára! Ha már tudod, hogy a világ te vagy, helyreállítottad az önbecsülésedet és empátiával cselekszel a mindennapokban, akkor észreveszik rajtad a változást, erőt és inspirációt merítenek belőled. Ha egyetlen szót sem szólsz, akkor is hatással leszel a körülötted lévőkre.
A 4 ponttal egyedül is el tudsz indulni. Ha elakadnál, fordulhatsz hozzám, mert én is végigvergődtem minden egyes ponton. Ismerem a buktatókat és a módot is, hogyan juthatsz túl rajtuk. Ha magadon fordítasz, a világ is fordul veled. És még valami. Nem kell elhinned mindezt. Ha elindulsz a 4 lépéssel, saját életed fogja megadni a visszaigazolást.